„A világ elveszített egy látnokot” - Jobs-t gyászolják a számítástechnika óriásai

Barack Obama amerikai elnök hivatalos közleményben emlékezett meg Steve Jobsról, az Apple szerdán elhunyt alapítójáról, akinek halála kapcsán az amerikai számítástechnikai ipar és informatika olyan óriásai nyilatkoztak megrendülten, mint Bill Gates, Michael Dell és Mark Zuckerberg.

"Igazán elszomorított, amikor tudomást szereztem Steve Jobs haláláról" - nyilatkozta Bill Gates, a Microsoft társalapítója. - "Steve és én csaknem 30 éve találkoztunk először és az életünk több mint felében kollégák, vetélytársak és barátok voltunk. A világ ritkán lát olyan embert, aki olyan mély hatást gyakorolt volna rá, mint Steve, aminek következményeit sok elkövetkező nemzedék érezni fogja. Számunkra, akik abban a szerencsében részesülhettünk, hogy együtt dogozhattunk vele ez egy őrülten nagy megtiszteltetés volt. Roppantul hiányolni fogom Steve-et" - mondta Gates

"Steve Jobs nagyszerű barát és megbízható tanácsadó volt" - jelentette ki Bob Iger, a Walt Disney vezérigazgatója. - "Öröksége messze túlmutat majd az általa kifejlesztett termékeken és felépített vállalkozásokon. (Örökségének letéteményesei) az általa megihletett embermilliók, az általa megváltoztatott életek és az általa meghatározott kultúra lesznek."
Iger szerint Jobs eredetisége, valamint a kreativitással és fantáziával áthatott elméje egy korszakot határozott meg.
"Minden elért eredménye ellenére úgy érzi az ember, hogy csak most volt beinduló félben" - mondta a Disney vezére.

"A világ ma elveszített egy látnoki képességekkel rendelkező vezetőt, a technológiaipar elveszített egy ikonikus legendát én pedig elvesztettem egy barátot és egy társalapítót" - jelentette ki Michael Dell, a Dell társalapító-vezérigazgatója. - "Steve Jobs örökségére emlékezni fognak az elkövetkező nemzedékek."

"Nagyszerű ember volt, hihetetlen eredményekkel és csodálatos éleselméjűséggel" - fogalmazott Larry Page, a Google alapító-vezérigazgatója. - "Mindig úgy tűnt, hogy képes nagyon kevés szóval elmondani, hogy mire kellett volna gondolnod, mielőtt arra gondoltál volna. Mindenek felett a felhasználói élményre összpontosított és mindig is inspirációt jelentett a számomra."

"Steve, köszönöm, hogy a mentorom és a barátom voltál. Köszönöm, hogy megmutattad, hogy amit felépítesz, az megváltoztathatja a világot" - mondta Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója.

"Nagyon különleges ember volt és nem jutott volna el oda, ahova jutott, ha mindig mindenki szerette volna. Azért jutott el oda, ahová, mert víziója és célja volt. Könnyű megpróbálni mindenki kedvében járni, de ő kitartott az elvei mellett" - emlékezett Jobsra Carol Bartz, a Yahoo és az Autodesk volt vezérigazgatója.

"Steve a legjobb dolog, amit az iparunk valaha is kitermelt, nem hiszem, hogy bárki is elér még annyit, amennyit ő tudott" - nyilatkozott Marc Andreessen, a Netscape társalapítója és kockázatitőke-befektető.

"A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel" - hangzottak Barack Obama amerikai elnök megemlékező sorai.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció