A Sony kivásárolja az Ericsson-t a közös cégből

A Sony 10 évnyi együttműködés után kivásárolnál partnerének 50%-os tulajdonrészét a Sony Ericssonból, így az eddigi közös cég ezentúl a Sony teljes tulajdonú leányvállalata lesz - jelentette be a Sony.

A kivásárlásról szóló pletykák már a hónap elején felbukkantak a neten, persze többen állították, hogy az üzletnek nincs sok értelme (állítják ezt ma is jópáran), hiszen egy kicsit késői lépés ez már a Sonytól.

A Sony egyébként nem csak a céget venné meg, hanem az Ericsson több saját tulajdonú szabdalmát is szeretné átvenni az ügylettel egyidőben, hogy "nyugodtan" mozoghasson továbbra is a mobilpiacon.

Howard Stringer, a Sony vezérigazgatója közölte még azt is, hogy igyekeznek minél szorosabbra fűzni a különböző készülékeik közti kapcsolatot, határozott stratégiájuk van a többi üzletággal való együttműködésre. "Együtt sokkal egyszerűbb és szélesebb körű kapcsolódási lehetőséget kínálunk a vásárlóinknak, hogy összekapcsolják egymással okostelefonjaikat, táblagépeiket, laptopjaikat és TV-jüket, és ezzel a szórakoztatóipar új világát fedezhessék fel."

A két cég továbbra is szorosan szeretne együttműködni, és közösen szeretnének létrehozni egy új vezetéknélküli techniológiát.

Az Ericssontól azért is fontos megvenni a szabadalmait, hiszen a mobil piac mai helyzete alapján látszik, hogy ez egy nagyon kritikus pontja a versenynek (ls. Apple - Samsung "háború").

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció