Lengyel szélsőbalolos amtifasiszták nácinak vélt személyek adatait tették ki a webre

Több száz személy nevét és címét közölte honlapján a magát radikális antifasiszta csoportnak nevező lengyel Antifa szervezet, és konkrét lépésekre szólított fel ellenük - adta hírül szerdán a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.

    A mozgalom a nemzetközi Anonymous csoport hackerei által "neonáci, fasiszta és nacionalista portálokról" kilopott személyes adatok közül a lengyel hangzású neveket közölte, állítása szerint azért, "hogy mindenki megtudhassa, ki a szomszédja, a gyereke, a munkatársa". A Blitzkrieg hadműveletnek nevezett akció 450 személy ellen irányul, és a szervezet tagjai szerint egy név sem véletlenül került fel a listára.
    Jacek Babka, az egyik törvényelemző alapítvány elnöke szerint nem csak a közigazgatási jogszabályok megszegéséről, de fizikai erőszakra való felbujtásról is szó lehet. Hangsúlyozta, hogy az ügyészségnek büntető eljárást kellene kezdeményeznie a lista nyilvánosságra hozása miatt.
    A lap értesülései szerint a varsói körzeti ügyészség hivatalból kezdeményez eljárást, és a személyes adatok publikálását hivatalból az állampolgári jogok szóvivője is megvizsgálja.
    Wojciech Wiewiórowski, a személyes adatok védelmének főfelügyelője az adatok eltávolítását kezdeményezi. Véleménye szerint a lista a szélsőjobboldali RedWatch honlap publikációjára emlékeztet, amely a baloldali szervezetekkel szimpatizáló személyek adatait adta közzé. Lengyelországi vélemény szerint az Antifa nemzetközi informális szélsőbaloldali, anarchista mozgalom. Lengyelországban 2011-ben nyilvános fellépéseivel többek között a nemzeti jobboldali szervezetek megemlékezéseit és a november 11-i lengyel nemzeti ünnep fővárosi történelmi felvonulását is megzavarta.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció