Május 18-án kerül tőzsdére a Facebook

A Reuters nem hivatalos, ám megbízható forrásai szerint május 18-án vezetik be a tőzsdére a világ legnagyobb közösségi hálózatát, a Facebook-ot üzemeltető társaságot. A nemzetközi tőkepiac is hosszú hetek óta lázban ég az év legnagyobb tőzsdei kibocsátása miatt.

A Mark Zuckerberg és volt kollégiumi társai által 2003-ban alapított Facebook mára a világ legnagyobb közösségi oldalává nőtte ki magát, s több mint 845 millió felhasználóval büszkélkedhet világszerte. A felhasználói tábor növekedése napjainkban lassuló trendet mutat, ám több – jellemzően fejlődő – országban a helyi versenytársaival szemben továbbra is rohamosan nő az oldal felhasználónak száma. Ráadásul Európában is „mindössze” a lakosság negyede aktív a portálon, így adott a növekedési potenciál.

Lehetőségek és kihívások

A Facebook „sztorija”, vagyis a cég előtt álló legnagyobb kihívás az, hogy képes lesz-e a legnagyobb közösségi internetes médiavállalat – amely ma már a legnagyobb internet-fogyasztási platformnak számít – pénzre váltani a közel 1 milliárd felhasználója jelentette üzleti lehetőséget.

„A papírok kibocsátási ára várhatóan az idei várt nettó eredmény hetvenszeresének megfelelő piaci kapitalizációt tükröz, a teljes cégérték 100 milliárd dollár körüli, ez az árazás pedig ilyen méretű cégek esetén kiemelkedőnek számít. Ma már a felhasználók több időt töltenek a Facebook-on, mint a nagy versenytárs, a Google oldalain, és számuk is hasonló, ugyanakkor a Google egy felhasználóra vetítve kilencszer akkor árbevételt és hétszer akkora adó és amortizáció előtti üzemi eredményt ér el, mint a Facebook” – mondta el Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája.

Kérdés, hogy a cégnek sikerül-e a rajongók elidegenítése nélkül megközelítenie vagy elérnie a Google pénzügyi mutatóit. Amennyiben igen, úgy a részvények további árfolyam-emelkedés előtt állnak, ha viszont mindez nem sikerül, akkor a Facebook várhatóan nem bizonyul jó befektetésnek.

Potenciális kockázatok


-    Ma még lényegében egytermékes (reklámokra épülő) üzleti modell
-    Az árbevétel-növekedés várakozásoktól való elmaradásának kockázata
-    A mobil eszközökön jelenleg még nehéz hirdetési bevételt realizálni, miközben a felhasználók egyre inkább ezeket preferálják
-    Kettős részvénystruktúra, az alapító főként tízszeres szavazati jogú (B sorozatú) részvényeket birtokol, szindikátusi szerződéssel 50% feletti szavazati jog, abszolút kontroll a cég felett, az IPO során kibocsátott részvények csak egyszeres szavazati joggal bírnak
-    Magas árazás
-    Az utolsó negyedévben már csak 5% körüli felhasználószám-növekedés (Kína továbbra is hiányzik a palettáról, de nem valószínű, hogy ez megváltozik a közeljövőben)
-    Belátható időn belül nem várható osztalékfizetés
-    Jelentősen emelkedő operatív költségek (2012 első negyedévében éves összehasonlításban emiatt csökkent a cég nettó eredménye)

A kibocsátást a Morgan Stanley az amerikai piacon megszokott árak töredékéért, 5 millió dollárért szervezi.

A jegyzés során a Concorde is elfogad megbízási igényeket, azonban fontos tisztában lenni a ténnyel, hogy ilyen nagy érdeklődésre számot tartó kibocsátás esetén a tranzakciót szervező bankok hátrébb sorolják a más régióból származó befektetőket. A NASDAQ-ra bevezetett részvényekkel azonban már az első kereskedési napon lehetőségük lesz kereskedni az ügyfeleinknek.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció