Hackertámadás a Heves megyei önkormányzat ellen

Több mint harmincmillió forintos kárt okozó hackertámadás érte május 28-án a Heves megyei önkormányzat IP-telefon alközpontjának szerverét - tájékoztatta az önkormányzat elnöki kabinetjének vezetője pénteken az MTI-t.

A pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, de az önkormányzati telefonközpont jogosulatlan használatával lebonyolított forgalom értéke vélhetően meghaladja a 30 millió forintot - közölte Zelei Dániel.

A különösen nagy vagyoni kár miatt Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke és Barta Viktor megye főjegyző feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon - tette hozzá. Mint elmondta: a külföldről irányított támadás során egy lettországi emelt díjas számot hívtak, melynek információik szerint percenként csaknem 25 ezer forint a díja.

Az önkormányzatnál a pünkösdhétfői munkaszüneti nap után, kedden észlelték a támadást és azonnal megszakították az önkormányzat szerverkapcsolatait. A történtekről - miután az önkormányzati közfeladat ellátásának veszélyeztetése és a szolgáltatás jogosulatlan igénybe vételének külföldi célállomása miatt nemzetbiztonsági kockázat is felmerülhet - az Alkotmányvédelmi Hivatal Heves Megyei Kirendeltségét is tájékoztatták - közölte Zelei Dániel.

A Heves megyei önkormányzat telefonhálózata IP-technológián, azaz internetes alapokon működik. Ez a modern, napjainkban igen elterjedt megoldás más hivatalokban, így minisztériumokban és kormányhivatalokban is alkalmazzák. A számos kényelmi szolgáltatás mellett a technológia komoly költségmegtakarítást is eredményez - fűzte hozzá a kabinetvezető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció