Hackerek tiltakoznak az ugandai melegellenes törvény ellen

Többek között az ugandai miniszterelnök honlapját törték fel azok a hackerek, akik az ország parlamentje által tárgyalt homoszexualitás elleni törvény ellen tiltakoznak. A jogszabálytervezet életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtaná a melegeket.

A hackerek az ellen tiltakoznak, hogy az ugandai parlament újra tárgyalni kezdett egy 2009-ben benyújtott törvényjavaslatot, amely eredeti szövege szerint halálbüntetéssel sújtotta volna azokat, akik kiskorúval, HIV fertőzöttként, fogyatékosként vagy visszaesőként létesítenek homoszexuális kapcsolatot. A törvényt támogató parlamenti képviselők ugyan azt ígérik, hogy a halálbüntetés terhét kiveszik a jogszabályból, de a törvénytervezet így is életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtaná a homoszexualitást.

A jogszabály elleni tiltakozásul az ugandai igazságügyi és rendészeti hivatal, valamint a miniszterelnök honlapját is feltörték a melegek jogait támogató hackerek. A miniszterelnök weboldalán többek között olyan üzeneteket tettek közzé, amelyben Amama Mbabazi a szűklátókörűség felszámolására buzdítja az országot, szükségesnek nyilvánítja az Ugandában élő melegektől való formális bocsánatkérést, és amelyben támogatásáról biztosítja a meleg büszkeség menetének megszervezését.

Az akciót a BBC News beszámolója szerint a The Elite Society és az Anonymous csoportok szervezték. Üzenetük szerint elborzasztó a mód, ahogy az ugandai politikusok megsértik a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű emberek jogait. Mint írják, kiállnak amellett, hogy minden embernek joga van az emberi méltósághoz és ahhoz, hogy mások politikai és vallási nézeteinek elnyomásától mentesen éljen.

Uganda azon konzervatív kelet-afrikai államok sorába tartozik, amelyek mereven elutasítják a homoszexualitást, és az azonos neműek kapcsolatát az afrikai emberhez méltatlan és keresztényietlen magatartásnak tartják. Az országban a homoszexualitás jelenleg is illegális és börtönbüntetéssel sújtható.

Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció