A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik Szegeden

A világ egyik legjobb számítástechnika-történeti kiállítása nyílik meg hamarosan Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agorában – jelentette be Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója csütörtökön a Tisza-parti városban.

Szeged új kulturális és tudományos központját várhatóan a jövő év elejétől látogathatják az érdeklődők, itt kap helyet majd az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány egyedülálló gyűjteménye is – mondta a szakember a tárlat anyagát bemutató sajtótájékoztatón. A kiállításon a XX. század számítástechnika-történeti emlékeit a XXI. század informatikai eszközeinek segítségével mutatják majd be – közölte az igazgató.


A maga nemében egyedülálló gyűjteményben az elmúlt közel hat évtized számítástechnikai mérföldkövei között a lyukkártyás adatfeldolgozótól a több szobát elfoglaló számítógépeken át a mágnesszalag-olvasóig szinte minden fellelhető, többségük a mai napig üzemképes. A tárlaton több olyan berendezést is láthat a közönség, amelyből ma már csak egy darab létezik világon. A technikatörténeti kuriózumok mellett a kiállítás emléket állít a tudományág magyar származású kiválóságainak is, többek között Neumann Jánosnak és a szegedi Kalmár Lászlónak.

Muszka Dániel, a gyűjtemény egyik alapítója elmondta: 1975-ben határozták el, hogy elkezdik összeszedni a használatból kikopott, de hatalmas eszmei értékkel bíró számítástechnikai eszközöket. A gyűjtemény gyarapodásának komoly lökést adott, hogy a korábbi jogszabályok szerint számítástechnikai eszközt lényegében nem lehetett selejtezni, ennek megszűnése után a cégek, intézmények azonban felajánlhatták berendezéseiket a társaságnak. Így komplett konfigurációk érkeztek, másfél év alatt 110 tonnányi gép került Szegedre.


Az évek során a múzeum egyre ismertebbé vált, és ma már 36 ország különféle informatikai berendezéseit őrzik és mutatják be a gyűjteményben – közölte a szakember.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció