Sikeres évet zárt a Gateprotect

Az Egyesült Államokban, a közel-keleten és Afrikában is sikeresen terjeszkedett az UTM tűzfalakat gyártó Gateprotect, mely a tavalyi évtől Magyarországon is képviselteti magát.

A német tűzfalgyártó a tavalyi évben jelentős mértékben szélesítette nemzetközi partnerei körét és értékesítési struktúráját. Gateprotect Inc. néven leányvállalatot nyitott a tengerentúlon, a californiai Santa Clarában, emellett irodát létesített a Dél-afrikai Köztársaságban, Olaszországban és Kanadában, és a V-Detect Antivírus Kft.-n keresztül Magyarországon is megjelent.

A terjeszkedés a pénzügyi eredményekben is megmutatkozik, 2012-ben a Gateprotect jelentős, két számjegyű forgalomnövekedést tudott felmutatni, és ez az eredmény volt a valaha legjobb a cég több mint tízéves története során. „A világ többi részéhez hasonlóan Magyarországon is jól fogadta a piac a cég UTM tűzfalait, melyek különlegessége, hogy az eszközökbe forgatott hálózati térképeken keresztül is menedzselhetők. A Gateprotect tűzfalai már több ezer magyar felhasználót védenek az internetről érkező fenyegetések ellen” – emeli ki Maulis Csaba, a V-Detect termékfelelőse.

A tavalyi év legnagyobb termékújítása a cég részéről a 9.2-es verzióba integrált alkalmazáskontroll, mely az tűzfalon keresztül menő adatcsomagból kiszűri, hogy melyek tartoznak az engedélyezett és melyek a tiltott alkalmazásokhoz. Így a vállalati hálózat hatékonyabban menedzselhető, például beállítható, hogy mely felhasználói csoportok érhetik vagy nem érhetik el a Facebookot, azon belül pedig a Facebook chatet, a Facebook alkalmazásokat és játékokat.

Következő fejlesztéseit a cég márciusban fogja bemutatni, a 2013-as hannoveri CeBIT-en, a 12-es csarnok, C82-es bemutatótermében.

Kapcsolódó weboldal: http://tuzfal.hu

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció