Vakoknak szánt okostelefon és olcsó napelemes rendszer

Kihirdették az ITU és az Intel Single Board Challenge Fejlesztői versenyének győzteseit

Az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) és az Intel bejelentette az ITU Telecom 2015 Fiatal Innovátorok Versenyének keretében meghirdetett, miniszámítógépekkel megvalósított fejlesztéseknek szánt Single Board Challenge Fejlesztői verseny két nyertesét. A győztesek ott lesznek az ITU Telecom 2015-ös konferenciáján is.

Vakoknak szánt okostelefon az egyik nyertes

 

A Single Board Challenge egyik nyertese, a török Ugur Can Bastik egy vakoknak és látássérülteknek szánt okostelefont fejlesztett ki egy Intel Galileo miniszámítógépre alapozva. A tactiX nevű eszköz prototípusa képes Braille-írást megjeleníteni, használója pedig például facebookozni és twitterezni is tud segítségével.

 

A tapintható kijelző a több mint száz különböző Braille-karakter mellett egyszerűbb grafikai alakzatokat, smiley-kat is meg tud jeleníteni, és a szövegbevitelt is lehetővé teszi. A tactiX wifin és mobilhálózaton egyaránt képes kommunikálni, ára pedig jócskán alatta van a Braille-írás megjelenítését biztosít megoldásoknak, amelyek több ezer dollárba kerülnek.


Olcsó napelemes rendszer a másik díjazott

 

A nigériai  Ogbonnaya Bassey SolarKobo nevű startup vállalkozásának projekjével lett a verseny másik díjazottja. Ennek egyik terméke egy olyan napelemes energiaszolgáltató rendszer, amelyet ingyenesen kiépítenek a megrendelőnek, aki a rendszer használatáért havidíjat fizet. A modell előnye, hogy nem igényel tetemes összegű előzetes beruházást, ezáltal a családok és vállalkozások széles köre számára teszi elérhetővé a dízelgenerátoroknál jóval környezetbarátabb és olcsóbb energiaforrás használatát. A napelemes rendszer működésének távmonitorozását és vezérlését egy miniszámítógép teszi lehetővé a SolarKobo munkatársai számára.

 


A 124 jelentkező közül húszan jutottak a döntőbe. Ők mind megkapják az Inteltől a fejlesztői miniszámítógépet, köztük mikrokontrollert, mikroszámítógépet és egy szenzorcsomagot, mely segíti abban az ötletgazdákat, hogy megépítsék ötleteik prototípusát. A fenti két nyertes pedig kezdeti finanszírozást, miniszámítógépeket és segítséget kapnak az Inteltől ahhoz, hogy ötletük megvalósuljon és egy sikeres vállalkozás alapját képezze.

 

Ezenkívül a nyertesek lehetőséget kapnak arra is, hogy az ITU Telecom World 2015 konferencián bemutassák pályázatukat, hasznos ismerestségekre tegyenek szert és lehetőség szerint befektetőkre is találjanak. Az október 12-én kezdődő konferencián, az IKT szektor egy olyan globális rendezvény, melyen kormányzati szereplők, szabályozó hatóságok, az IKT iparág szereplői találkoznak, hogy megvitassák a legújabb iparági trendeket a társadalmi és gazdasági fejlődés érdekében.

 

Gordon Graylish, az Intel alelnöke és a Governments and World Ahead divízió igazgatója elmondta, hogy az Intel örömmel támogatja az olyan előremutató és társadalmat jobbító ötleteket, mint például a vakoknak a digitális kommunikáció segítése vagy a napenergia használatának terjesztése. Ezek az ötletek ambiciózusak és a csipgyártó büszke arra, hogy Intel architektúrával részt vehet ezen ötletek megvalósításában.

 

A fejlesztői miniszámítógépre épülő technológiák az IKT-szektorra is nagy hatással vannak, és az ITU is örömmel dolgozik együtt a hobbifejlesztők és barkácsolók egyre népesebb táborával azon, hogy a technológiában rejlő lehetőséget kihasználhassuk és ennek révén jobbá tegyük az emberek életét, mondta Houlin Csao, az ITU főtitkára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció