20%-kal nőtt a televíziók átlagos képátmérője az elmúlt öt évben

A háztartásokban világszerte egyre nagyobb televíziók jelennek meg, az átlagos méret az elmúlt öt évben 40-ről közel 48 colosra nőtt* , ez pedig a magyar otthonokban is meglátszik. Legyen szó régi eszközök cseréjéről, az első okostévéről, vagy a család harmadik készülékéről, a hazai felhasználók 73 százaléka számára fontos a képátmérő egy új tévé vásárlásakor, így a használatban lévő készülékek több mint egy harmada 43 colosnál is nagyobb, négyötöde pedig 5 évnél fiatalabb. 

A Samsung legfrissebb hazai kutatásában arra kereste a választ, hogy a tudatos televízióválasztás- és használat hogyan járulhat hozzá a szem egészségének megőrzéséhez. A 2020 tavaszán végzett reprezentatív felmérés a látás és a televíziózás kapcsolatát, valamint a magyar felhasználók szokásait is vizsgálta, a vállalat pedig elindította az Ország Szeme kampányt, amely játékos formában hívja fel a figyelmet a szem épségének fontosságára. 

 

 

 

Technológiai váltás

A magyar háztartások három negyedében kettő vagy annál is több televíziókészülék kap helyet, jellemzően a vidéki településeken, családi házakban több, míg a fővárosban inkább egy, esetleg kettő. Ezek 79 százaléka 5 évnél fiatalabb, a magyarok több mint harmada pedig az elmúlt két évben vásárolt új készüléket. A megkérdezettek tudatosságát és a technológiai érdeklődését jól mutatja, hogy több mint 40 százalékuk az elavult technológia vagy az okostévé funkciók hiánya miatt váltott. A jelenleg tévévásárlást tervezők a technológia mellett a képernyő méretével sem elégedettek, közel 20 százalékuk szeretne nagyobb készüléket a következő két évben. 

 

 

 

Élesebb képet, keret nélkül

A legújabb technológiák, mint a Samsung QLED tévékre is jellemző 4K vagy 8K felbontás, az AI felskálázás és más okos funkciók, valamint a kiemelkedő színhűség és a kontraszt egyaránt fontos szempontok az új tévé kiválasztása során. A fiatalabb, 40 év alatti generációnak az okos funkciók, a képminőség és a felbontás számít igazán, míg az idősebbek a kontrasztos megjelenítést részesítik előnyben. A legfontosabb szempont a kép élessége, ezt a válaszadók több mint fele veszi figyelembe a vásárlás előtt. Amennyiben a készülék tudását megfelelőnek találják, a férfiak a nőknél kevésbé mérlegelik az árat, több mint 15 százalékuk pedig nem is figyeli az árcédulákat. A nők ezzel szemben jobban figyelnek az olyan finomabb részletekre is, mint például a tévé kialakítása és a helyiség összhatása a készülékkel. Az esztétikai szempontok közül a keret méretével foglalkoznak legjobban a magyarok, több mint 50 százalék választana keskenyebb kerettel rendelkező modellt, mint például a keretmentes kialakítású Samsung QLED 8K készüléket. 

 

 

 

A tévék sorsa

Az elmúlt két évben tévét vásárlók döntő többsége önerőből jutott az új készülékhez, a nagyobb áruházakban elérhető áruhitelhez is csak kevesen, főként fiatalok folyamodtak. A lecserélt tévék sorsa igen sokféle lehet a Samsung felmérése alapján, a magyarok harmada tovább ajándékozza azt valamelyik családtagjának vagy barátjának, vannak, akik eladják, vagy becserélik egy-egy akció keretében, a régi tévék több mint 20 százaléka pedig a hulladékudvarokba kerül, ahol ártalmatlanítják őket, az alkatrészeiket pedig újrahasznosítják.       

 

„A Samsung célja, hogy a legfejlettebb technológiákkal segítse a felhasználók mindennapi életét és különleges élményeket hozzon el minden kijelzőre. Nagy öröm számunkra, hogy a magyarok is a technológiai fejlődés mellett állnak – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A tudatos vásárlással olyan készülékekhez és technológiákhoz juthatnak hozzá, amelyek a sokoldalú szórakoztatás mellett látásuk megőrzését is segítik.”

 

 

 

Az Ország Szeme kampányról és a Samsung 8K tévék szemkímélő technológiáiról további információk érhetők el a www.orszagszeme.hu oldalon. A felhasználók a weboldalon a látásukra épülő játékos feladat során megismerkedhetnek a Samsung 2020-as QLED 8K készülékeivel és értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.

 

______________

* A Statista adatai alapján

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció