A felelős online posztolásról indít figyelemfelkeltő kampányt a Magyar Telekom

A Magyar Telekom a Hintalovon Alapítvánnyal partnerségben, véleményvezérek bevonásával indít edukációs programot Digitális Szülő vagyok! néven. A kampány célja, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyermekek online térben való megjelenésének lehetséges veszélyeire és iránymutatást adjon, hogyan lehet tudatosan és biztonságosan tartalmakat megosztani a közösségi média felületeken. 

Statisztikák szerint világszerte közel 1000 fotót töltünk fel az Instagramra percenként és több, mint 95 millió posztot és videót osztunk meg naponta a felületen. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy azok a fotók, ahol arcunk is látszik, 38%-kal több like-ot kapnak, mint azok, melyeken nem szerepel emberi arc a képen.* Az, hogy online kapcsolatban maradjunk és megoszthassuk egymással életünk fontos pillanatait, az elmúlt évben talán még fontosabbá vált, mint korábban bármikor. Ugyanakkor, legalább ilyen fontos, hogy továbbra is vigyázzunk egymásra, online is. Felnőttként van lehetőségünk eldönteni, mit és milyen módon szeretnénk megosztanunk magunkról a közösségi médiában, de vajon gondolunk arra, hogy milyen veszélyeknek tesszük ki gyermekünket, ha róluk töltünk fel képeket?

 

Ezt felismerve, a Magyar Telekom a Hintalovon Alapítvány szakmai partnerségével indítja el Digitális szülő vagyok! programját, melynek célja, hogy felhívja a szülők figyelmét gyermekeik online térben való megjelenítésének veszélyeire. "2021-ben gyereket nevelni azt jelenti, hogy digitális szülőként is helyt kell állni. De hogyan tudnak a szülők példaképek lenni az online világban is? Mire kell odafigyelniük, ha gyereküket biztonságban akarják tudni most és a jövőben?  Milyen kockázatai vannak a közösségi médiában megosztott felvételeknek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre igyekszik hiteles és a szülők döntéseit közvetlenül segítő válaszokat adni ez a program." – emelte ki a program megalkotását indokló okokat Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány ügyvezetője.

 

 

„Azt gondoljuk, infokommunikációs vállalatként feladatunk, hogy szolgáltatásaink által biztosítsuk a minőségi hozzáférést az online térhez, ugyanakkor felelősségünk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a digitális eszközök és lehetőségek tudatos használatára. Programunkkal arra szeretnénk felhívni a szülők figyelmét, hogy sokszor nem is feltételezett veszélyek leselkedhetnek gyermekünkre az online közösségi térben és igyekszünk irányt mutatni, hogyan lehet a helyes arányokat megtalálni a gyermekükről készült képek online megosztásakor.” – erősítette meg a kezdeményezés célját Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. 

 

A kampány központi eleme az Alapítvány szakmai partnerségében megalkotott online kérdőív, melynek kitöltésével mindenki felmérheti, mennyire vannak biztonságban gyermekeiről készült, közösségi csatornákra feltöltött képei, videói, egyben visszajelzést kap, hogyan érdemes biztonságosan posztolni. 

 

Az ügy mellé álltak ismert hazai véleményvezérek: Kovalcsik Ildikó (Lilu), valamint Tatár Csilla műsorvezető mellett több, Instagram csatornát kezelő ismert szülő, akik elkötelezettek a felelős online működés mellett. 

 

A kampányhoz külön Instagram GIF-csomag készült, mely a „digitalisszulo” keresőszóval érhető el.

 

___________________

*  https://www.omnicoreagency.com/instagram-statistics/ 2021

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció