Házon kívül és belül

Folyamatmenedzsment

Április végén tartotta kétnapos partner- és felhasználói konferenciáját a folyamatmodellezési eszközök és az azokkal kapcsolatos tanácsadás révén világszerte ismert német IDS Scheer AG. A Process World 2002 középpontjában idén nem a vállalatok részfolyamatainak támogatása, hanem - az e-világ sürgetésének eleget téve - a cégen kívüli, a partneri és a vevői kapcsolatokat meghatározó folyamatok tervezésének, illetve optimalizálásának támogatását célzó folyamatmenedzsment állt. Ehhez olyan új alkalmazásarchitektúrák teremtettek technológiai alapot, mint a webservices és az EAI, amelyek alkalmazásával a folyamatmenedzsment egy webes felületen keresztül a vállalat összes szereplője számára megfoghatóvá és elérhetővé válik, sőt a cég ügyfél- és partnerkapcsolataira is kiterjeszthető. A fentiekhez közös nyelvként és módszertanként a vállalatok működésének egységes leírását lehetővé tevő ARIS technológia szolgál. Az alábbiakban a konferencia tömör összefoglalójának tekinthető sajtótájékoztatón az ARIS-termékterület igazgatójától, dr. Wofram Josttól elhangzottakon túl a Gartner elemzője által a téma kapcsán idézett következtetésekre támaszkodtunk. Emellett az év eleje óta a hazai képviseletet ellátó IDS Scheer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Szakács Zsuzsanna hazai vonatkozású információit is közreadjuk.
Humán faktor

"Az együttműködést célzó osztott üzletialkalmazás-architektúrában jelenleg végbemenő beható változások teljesen új jelentést kölcsönöznek az üzletifolyamat-menedzsment kifejezésnek is" - jelentette ki a sajtófórumon a cég vezetője, dr. Wolfram Jost. "Ennek megértése azonban a menedzsmenttől alapvető gondolkodásmód-váltást igényel, hiszen a folyamatmenedzsment csakis a folyamatokban részt vevők együttműködésével mehet végbe."

Elsősorban az eltérő emberi hozzáállás miatt ma még világszerte jelentősen különbözik a vállalatok folyamatszemléletűvé alakításának elfogadottsága. Ennek megváltoztatásához azonban tudomásul kell venni, hogy az embereknek nem a folyamatok elfogadásával van problémájuk, hanem a - vállalati szinten a legutóbbi időkben az e-világ, az e-business terjedése által kikényszerített, az emberi természettel nem mindig összeegyeztethető - folyamatos változással. "Ezért a változás követését elősegítő folyamatszemléletet nem érdemes az eddig alkalmazott erőszakos módon, a "kell" hangsúlyozásával közvetíteni a munkatársak felé, csakis a vállalatok folyamatarcúságának szükségességét elfogadtatva lehet a humán faktort a változások mellé állítani" - mondta a vállalat alapítója, Scheer professzor.

Gartner-tanácsok

A modern vállalatok mozgatórugója a folyamatorientáltság, hiszen bármely új szolgáltatás bevezetését a folyamatok hozzáigazításának kell megelőznie. Mindez különösen a jelentős ügyfélszámú cégeket, így a pénzügyi és a telekommunikációs szektort, valamint az állam- és közigazgatást érintheti. Az e-businesshez már nem felelnek meg a hagyományos szoftvermodellek, illetve szervezetek. A változás szükségét a német vállalatoknak mintegy 70 százaléka maga is érzi és elismeri, ám a teljes folyamat új kívánalmaknak való megfeleléshez szükséges átstrukturálásától még idegenkedik.

Az üzlet és az informatika között lévő - sok más mellett az IT-architektúrák bonyolultsága miatti - kommunikációs szakadék áthidalására hatásos megoldásként kínálkoznak az üzleti modellek, a folyamatok modellezését, optimalizálását célzó eszközök és a végrehajtást segítő módszertanok - mondta a Gartner előadója.

Az üzletet professzionálisan művelőknek ésszerű - még mielőtt bármi mellett elkötelezik magukat - modellezniük a kínálkozó lehetőségek alkalmazásának következményeit. Ha az üzletifolyamat-modellezést elmulasztják, a cégeknek szembe kell nézniük a nem megértett folyamatok rizikójával, míg az elemzésekkel választ kaphatnak mind a költségcsökkentéssel, az új technológiák alkalmazásának lehetőségeivel, mind a kiterjesztett alkalmazáseléréssel - B2B, B2E, B2C - kapcsolatos kérdéseikre. Az üzleti folyamatot elemző és optimalizáló megoldások a jelenlegi és az új folyamatok agilitásának, költségének és kockázatának kiegyenlítő eszközei, az üzleti modellek pedig összekötő kapocsként szolgálnak az IT-architektúra és az üzlet között. A komplex folyamatokat - az alapfolyamatok megértésével kezdve - minden esetben célszerű modellezni. A kritikus folyamatok elemzésének eredményeire támaszkodva a többi (kockázat, költség stb.) már könnyebben és gyorsabban elvégezhető.

Technológia kontra tartalom

Az IDS Scheer vezetője, dr. Wolfram Jost harmincezer értékesített ARIS-licenccel a háta mögött sem érzi telítettnek a piacot, sőt a HR- és pénzügyi menedzsmenthez hasonlóan bármilyen üzleti szervezet alapfeladatai egyikének tekinti az üzletifolyamat-menedzsmentet. "Ahogy eddig az ARIS-t elsősorban a folyamataikat érintő egyedi projektjeikhez használták eszközként a vállalatok, úgy mára - bizonyos mértékig az e-business fellángolásának köszönhetően - a folyamatmenedzsment nem csupán "házon belül", de a cégek egymás közötti működésére nézve is állandó szükségletté vált. Ennek bizonyítékai például a - elsősorban nem az új technológiák, inkább a korábbinál hatékonyabb üzleti folyamatok bevezetését célzó - CRM- és SCM-projektek, amelyek támogató technológiái csakis a logisztika és a beszerzés megfelelő folyamatainak elemzése és a piaci elvárásokhoz való folyamatos igazítása mellett lehetnek eredményesek."

Az elmúlt időszakban a technikán volt a hangsúly, standard szoftverek határozták meg a folyamatokat, aminek jelentős okai voltak a merevségre és masszivitásra hajlamosító ERP-rendszerek. Ma azonban, mivel a technológiai platformok változásai - a webszolgáltatásoknak köszönhetően - a flexibilitás és a decentralizáció felé mutatnak, a folyamatok tervezésének javára változott a fontossági sorrend. "Vagyis az ARIS indulásakor a cég alapítója, Scheer professzor által meghatározott "kevesebb technológia, több tartalom" mottó helyesnek bizonyult" - jelentette ki Jost. "És a fenti, az üzleti folyamat átalakításával járó fejlesztések már rendszerint túlnyúlnak a vállalati határokon."

Új körülmény - új eszköz

"Változtak a feltételek" - mondta Jost. "Míg a múltban a rövid terminusú projekteken volt a hangsúly, ma az eszközöknek az állandóan módosuló folyamatok és egységesített folyamatmenedzsment-feltételek között kell helyt állniuk. Ezek a körülmények már nem egyszeri folyamatátszervezést, hanem rendszeres folyamatvizsgálatot követelnek, ezért - például az e-business által megkívánt új fejlesztések miatt - bizonyos procedúrákat érdemes állandósítani. A folyamatfigyelési igényt kielégítő új eszközünk, az ARIS Process Performance Manager (PPM) a fentieknek eleget téve az üzleti folyamatok idő-, költség- és minőségalapon történő folyamatos vizsgálatának lehetőségét is megteremti."

Tanácsadás

Az IDS Scheer ma már - mivel bevételének 70%-a tanácsadásból származik - elsősorban konzultációs cég, amit a konferencia is igazolt. Eddig az ARIS termékcsalád főként egy-egy, a vállalat számára érdekes részterület, résztevékenység elemzésére szolgált - az ABC-vel (Activity Base Costing) például a tevékenység alapú költségek, míg a szimulációval a kapacitás és az idő volt megfigyelhető. Most viszont - a konferencián bemutatott kockázat- és minőségmenedzsment-scoutokat is ideértve - a cég komplex szintű tanácsadást támogató módszertant ad partnerei kezébe.

Az IDS Scheer tanácsadóként és az eszközök szintjén is a piacvezető megoldásokra koncentrál. A már meglévők (QM, Risk Scout) mellett folyamatosan fejlesztett scoutjainak legfrissebb példája, az SAP R/3 újradokumentálásához készült eszköz éppúgy ezt igazolja, mint az elsődlegesen a CASE-t, illetve az ügyvitelt és az irodai tevékenységet támogató Lotus Notes-, valamint Microsoft-csoportmunkaeszközökre történő fejlesztések.

Hazai tervek

Tavaly még a Procont Rt. egyik üzletága foglalkozott Magyarországon az IDS Scheer ARIS Toolset licencének értékesítésével és az ezzel kapcsolatos tanácsadással. Néhány hónap óta azonban a cég hazai képviseletét - a Procont és az IDS Scheer vegyesvállalataként - az IDS Scheer Hungária Kft. látja el. A korábban az üzletágat irányító Szakács Zsuzsanna vezetésével működő, elsősorban tanácsadói és oktatói csapatra támaszkodó vállalkozás a kizárólagos licencértékesítés mellett az anyavállalat CRM-jét és tudásmenedzsmentjét maga mögött tudva idehaza is annak partneri és felhasználói politikáját kívánja folytatni.

"Négyéves ARIS-licencértékesítéssel és -tanácsadással kapcsolatos múlttal a hátunk mögött ötven feletti, elsősorban a telekommunikációs és az energia-, valamint a bankszektorból adódó - vagyis az anyavállalathoz hasonló - ügyfélkört tudhatunk magunkénak" - mondja Szakács Zsuzsanna. "A jövőben az említettek mellett a folyamatmenedzsmentre idehaza is mind nyitottabb gyógyszer- és autóiparra fókuszálunk. Míg korábban inkább a licencértékesítés volt a fő profilunk, idén már 220 millió forintos bevételünk mintegy 40 százalékát a tanácsadásból várjuk."

"Felkészültünk a folyamatmenedzsment hazai térhódítására is - folytatja Szakács -, és az IDS Web Publisherére támaszkodva létrehoztunk egy webfelületet, amelyen keresztül az ARIS-ban elvégzett modellezések és elemzések eredményei egyszerűen és gyorsan eljuthatnak a vállalat érintettjeihez. Így például egy ezen keresztül elkészülő minőségügyi rendszer kialakításában, mivel a minőségügyi előírások mindenkire vonatkoznak, akár a vállalat összes dolgozója részt vehet."

A maroknyi hazai csapat elsősorban erős partnerkapcsolatot kiépítve kíván a hazai folyamatmenedzsment-piac markáns szereplőjévé válni. A felhasználóival az új ismeretek átadására és a működtetési tapasztalatok megosztására évekkel ezelőtt létrehozott ARIS Klubon keresztül kapcsolatot tartó társaság ehhez elsősorban az eszközöket már korábban is használó, de az előző felállásban még konkurensnek számító hazai tanácsadócégeket igyekszik partnerként megnyerni.

Mivel ma már - ésszerű módon - az ERP-bevezetéseket egyre gyakrabban előzi meg BPR, a vállalatirányítási rendszerek forgalmazói, illetve bevezetői is potenciális partnereik. Támogatótevékenységükhöz pedig maguk mögött tudhatják az 1500 fős IDS Scheer AG nyitott adatbázisát, nemzetközi tapasztalatát és tanácsadói hátterét, de leányvállalatként benchmarkjaik és a többi leányvállalat bevezetési tapasztalatai is rendelkezésükre állnak.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek