7 milliós összdíjazású Ricoh fejlesztői verseny Magyarországon

Magyarországon idén először került meghirdetésre a Ricoh Company és a Sun Microsystems nemzetközi szintű közös fejlesztői versenye az egyetemi és főiskolai programozó-hallgatók körében.  Az országos döntőbe jutott csapatok február elejétől Ricoh multifunkciós gépeken folytatják a Java alkalmazások fejlesztését.

A Ricoh az innovatív fejlesztések felkarolása céljából immár negyedik alkalommal rendezi meg Java nemzetközi fejlesztői versenyét. A pályázat évek óta nagyszerű lehetőséget kínál a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára, hogy két vezető nemzetközi technológiai vállalattal közösen dolgozhassanak, és programozói képességeiket a gyakorlatban is próbára tegyék. A kiírás lényege, hogy a pályázók olyan kreatív megoldást fejlesszenek ki, amelynek segítségével egy irodai berendezésből, korlátlan lehetőségekkel rendelkező integrált rendszer hozható létre.

A versenyre az idén 36 európai egyetemről és főiskoláról 84 csapat – köztük 10 magyar - jelentkezett. A magyarországi döntőbe 3 csapat jutott tovább: az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Debreceni Egyetem valamint a veszprémi Pannon Egyetem egy-egy csapata. Az említett felsőoktatási intézmények egy-egy Ricoh Aficio MP2550 multifunkciós eszközt is nyertek.

A pályázók az első fordulóban ötleteiket emulátoros környezetben dolgozták ki, mostantól viszont Ricoh MFP környezetben fejleszthetnek tovább. A legjobb fejlesztés készítői Magyarországot képviselve továbbjutnak a 2009. áprilisi londoni döntőbe. Az európai döntő győztes csapata egyhetes San Francisco-i utazást nyer, amelynek során részt vehetnek a JavaOne fejlesztői konferenciáján. A további díjak között szerepel még többek között egy-egy Ricoh zselés nyomtató, Ricoh digitális fényképezőgép valamint  Sun SPOT Development Kit .

A magyarországi döntő 2009. március 9-én lesz, az első fordulóban továbbjutott csapatok díjainak összértéke eléri a hétmillió forintot.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció