Svéd siker a 24 órás budapesti programozóversenyen

Svéd csapat nyerte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) vasárnap délelőtt véget ért 24 órás programozóversenyt. A legjobb magyar egység az 5. helyen végzett.

Európa legnagyobb szabású programozóversenyén minden korábbinál többen, a világ 56 országából közel ezren indultak összesen 320 csapatban. A március elején az interneten lebonyolított selejtezőn 27 programozó brigád oldotta meg a feladatokat elég jól ahhoz, hogy bekerüljön a budapesti döntőbe, ahova a szervező - a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete - meghívta a tavalyi verseny dobogósait is.

 A döntősök között volt német, brit, amerikai, szlovák, spanyol, litván és két iráni csapat is, amelyeknek tagjai azonban nem kaptak vízumot, és ezért nem tudtak részt venni a végső megmérettetésen - mondta az MTI-nek Tornyai Árpád, a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny - rövidebb nevén Challenge24 - szervezőbizottságának tagja. Az irániak helyett végül a válogatón kialakult rangsorban utánuk következő két csapat jött el Budapestre.

 A programozók szombaton reggel kilenckor álltak neki a 10 feladatnak. Csak a saját számítógépeiket használhatták és nem léphettek kapcsolatba a külvilággal. Vasárnap reggelig a csapatok egyebek között virtuális vitorlásbajnokságon indultak, kalózokat üldöztek, várat ostromoltak és olyan programot is kellett írniuk, amelynek segítségével összeilleszthető egy darabokra törött szobor.

 A holtfáradt versenyzők közül vasárnap déltájban a Svédországból érkezett Three-Headed Monkey tagjai örülhettek a legjobban. Ők végeztek az első helyen, így 2007 után - amikor a második és a harmadik helyet is svéd csapat szerezte meg - idén ismét a skandináv országba kerül a verseny vándorkupája. A második legjobb eredményt a brit Teddyborg gárdája érte el, harmadik a lengyel qwertY lett. A legjobb magyar csapat - a Mr. Hankey - az ötödik helyet szerezte meg.

 A közel másfél millió forint összdíjazású versenyen egyébként többnyire huszonéves programozó matematikus egyetemisták indultak. Női versenyző a döntőben csupán kettő akadt - egy szerb a Royal Air Force nevű gárdából és egy magyar, a 12. helyre befutott Végzetes Kivétel tagja -, akiknek annyira megörültek a szervezők, hogy a díjkiosztó ünnepségen külön ajándékkal - virággal – jutalmazták "férfias" kitartásukat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció