63 százalékot csökkent a Dell nyeresége

A Dell számítógépgyártó nettó profitjának 63 százalékos csökkenéséről volt kénytelen beszámolni az idei első negyedévben, ami elsősorban a vállalati megrendelések válság miatti visszaesésének volt köszönhető.

A második számú PC-gyártó 290 millió dollár profitot termelt az említett három hónapban, szemben az egy évvel ezelőtti 784 millióval. Ami a társaság teljes forgalmát illeti, itt is mintegy 23 százalékos visszaesés következett be, aminek fő tényezője egyértelműen a vállalati szerver- és munkaállomás-piac látványos beszűkülése volt. A cég nagyvállalati szállításai 31, míg a kis- és közepes vállalkozások felé végrehajtott értékesítései 30 százalékkal csökkentek a periódusban. Ami igazán elgondolkodtató az az, hogy miközben a Dell 12 százalékkal több személyi számítógépet értékesített a mostani időszakban, ebből származó bevételei összességükben 16 százalékkal csökkentek. Vagyis a válság nemcsak a keresletet befolyásolta negatívan, de ebből fakadóan az árakat is lejjebb vitte.

Szakemberek szerint, ha kitart a bizalom a világgazdaság 2010-es újbóli fellendülése iránt, úgy már az idei év második felében magához térhet a PC-piac, elsősorban a vállalati beszerzéseknek köszönhetően. Sokat lendíthet az ágazaton a Windows 7 operációs rendszer őszi bevezetése is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció