A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia

Látni és láttatni: biztonsági kockázatok, amelyek IP-kamerarendszerekkel kivédhetők; támogatási lehetőségek megfigyelőrendszerek kiépítésére - többek között ezeket a témaköröket járja körül a Computerworld május 27-i konferenciája.

A térfigyelő rendszerek alkalmazhatósága, a személyi és vagyonbiztonság növelésében betöltött szerepe alapvetően megváltozott azáltal, hogy az IP-technológia megjelent a térfigyelő kamerákban. Az úgynevezett IP-kamerák valódi hálózati eszközként jelennek meg egy rendszerben – azaz az IT-infrastruktúra integráns részévé válnak; használatuk, az információrögzítés rugalmasabb, mint a hagyományos térfigyelő eszközöké, és kombinálhatók például IDM- (identity management) rendszerekkel. Ugyanakkor használatukat könnyebb a törvényi előírásokhoz igazítani. Ma már viszonylag olcsón lehet kiépíteni akár telephelyeken, akár településeken olyan térfigyelő rendszereket, amelyekkel a biztonság valóban hatásosan növelhető. Konferenciánkon szeretnénk bemutatni, hogy milyen informatikai infrastruktúra szükséges egy ilyen rendszer kiépítéséhez, hogyan integrálható a már meglévő hálózatba, milyen módon paraméterezhető, és hogyan alkalmazható a leghatékonyabban, például raktárak, logisztikai központok, üzemek védelmére. A 2008-2009-es gazdasági válság okán a gazdasági élet stabilitását, élénkítését célzó támogatási programok kiemelkedő jelentőséggel bírnak a vállalkozások életében. Ezen megállapítást az Európai Unió 2010-es költségvetése is megerősíti, legtöbb forrást gazdaságfejlesztésre és a versenyképesség növelésére szánva, beleértve a munkahelyteremtést, az infrastrukturális beruházásokat Ezen célok eléréséhez kapcsolódó fejlesztési források elosztását segítő programokról szóló szakmai rendezvények a vállalkozások fejlődését, stabil működését, munkahelyek keletkezését eredményezi, amely hasznára válik az egész társadalomnak.Ebből adódóan az Európai Unió által társfinanszírozott támogatások szerepe az eddigieknél is nagyobb, így 2010-ben szélesebb körű, kedvezőbb és rugalmasabb pályázati feltételekre számíthatnak a gazdaság valamennyi résztvevője.

A konferencia tervezett témái

  • Látni és láttatni: biztonsági kockázatok, amelyek IP-kamerarendszerekkel kivédhetők
  • IP-kamerák: hova és hogyan? Telepítési problémák és a megoldás
  • Az IP-megfigyelőrendszerek és az IP-infrastruktúra integrációjában rejlő lehetőségek
  • Megfigyelés csak egyszerűen! A megfigyelőrendszerek üzemeltetésének jogi háttere. Adatvédelem és adatbiztonság
  • Mindenkinek érdeke a biztonság. Támogatási lehetőségek megfigyelőrendszerek kiépítésére


Időpont: 2010. május 27.
Helyszín: Corner Rendezvényközpont (1051 Bajcsy - Zsilinszky út 12.)
 
További információkat a computerworld.hu/konferencia weboldalon, illetve a +36-1-577-4343-as telefonszámon kaphat.

További információk és regisztráció
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció