A Synergon nyereséggel zárta az első félévet

A Synergon Informatikai Nyrt. adózás utáni eredménye 38,7 millió forint adózás utáni eredményt értt el az idei év első felében, 9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az IFRS alapján összeállított konszolidált beszámolójában.

A második negyedévben a cég adózás után 5,6 millió forint veszteséget szenvedett el, míg egy évvel korábban 4 milliós nyereségről számolt be.

 Az idei első féléves értékesítési árbevétel 8 milliárd 139 millió forintot tett ki, ez 3 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi volt. Az első negyedévben még 6 százalék volt az elmaradás a tavalyi értéktől.

 A Synergon Informatika Nyrt. 97 millió forint üzemi eredménnyel zárta az idei első fél évet, ez az érték az egy évvel korábbi 47 százaléka Az árbevétel 57 százaléka származott idén szolgáltatásokból, 2009-ben ez az arány 73 százalék volt.

 A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyeresége (EBITDA) 2010 első félévben 345 millió forint volt, ami 4 százalékos árbevétel arányos értéket jelent. Egy évvel ezelőtt az EBITDA hányados 5 százalék volt. Az idei első negyedévben 3 százalék volt ez a mutató.

 A beszámoló szerint az eredmény éven belüli eloszlásánál azt kell figyelembe venni, hogy a 2010-es év részben visszatér a 2009-es évet megelőzően tapasztaltakhoz. Akkor az év első fele jellemzően alacsonyabb - a 2009 évet megelőzően több negyedéven át negatív - teljesítményű volt, amelytől a múlt év tért el első ízben pozitív irányba, az erős évnyitással. Az idei év első fele igaz, hogy nem éri el a múlt év azonos időszakának kiemelkedő teljesítményét, ellenben immár második éve sikerült az első félévet is pozitív eredménnyel zárnia a társaságnak - áll a jelentésben. A dokumentum kitér arra is, hogy az új IT beruházások sem a verseny- sem pedig az állami szférában nem indultak el, és Magyarországon továbbra is a megszorítási és takarékossági intézkedések diktálnak mind a gazdasági, mind az állami szférában.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció