Új vezető a Microsoft Nagyvállalati Szolgáltatások üzletágánál

Hajagos Pétert bízták meg a Microsoft Magyarország Nagyvállalati Szolgáltatások üzletágának vezetésével. Kinevezésével ismét olyan szakember került vezető pozícióba, aki a hazai leányvállalat tudatos és folyamatos tehetséggondozásának eredményeként léphetett előre. Korábban már több fontos beosztásban bizonyította kiemelkedő képességeit, az elmúlt 10 évben meghatározó szerepe volt a magyarországi szolgáltatási ágazat világszinten is elismert sikereiben.

Hajagos Péter 2000-ben az alkalmazásfejlesztési terület vezetőjeként csatlakozott a Microsoft hazai csapatához.
2005-ig az üzletfejlesztési és tanácsadási menedzsment területeken segítette az alkalmazásfejlesztési projektek tető alá hozását és sikeres lebonyolítását. 2004-2007 között a Nagyvállalati Szolgáltatások fejlesztői csapatának irányítása mellett az üzletág tervezési és erőforrás-menedzsment területeinek vezetőjeként dolgozott – 2007-től már a teljes tanácsadási csapat vezetésével bízták meg.
Nevéhez fűződik többek között az ország első, a közigazgatási és banki szegmensben bevezetett egyedi üzleti alkalmazásainak megvalósítása, a Start@Microsoft utánpótlás képzési program lebonyolítása, szolgáltatási üzletágra vonatkozó  ISO minősítés bevezetése, a központosított közbeszerzési keretszerződés rendszeres megújítása, valamint az Alvállalkozói Minősítési Program bevezetése.
Az elmúlt két évben a közép-kelet-európai régió (CEE) konzultációs üzletágvezetőinek szakmai képviseletében is kiemelkedő eredményeket ért el.

Hajagos Péter 1993-ban végzett a Kandó Kálmán Főiskola Szoftvertechnológia ágazatán, ezt követően 1996-ban a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Pénzügy szakát is elvégezte.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció