Elállt a VM egy korábban a Synergonnal kötött szerződéstől

Indoklás nélkül eláll a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a Synergon Informatika Nyrt.-vel még 2009. március 4-én kötött, 2009-2011 évekre szóló "Microsoft Enterprise Agreement" (Microsoft közigazgatási licence konstrukció) tárgyú szerződéstől - közölte az informatikai társaság a BÉT honlapján csütörtökön.

A közlemény szerint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal kötött szerződéstől a tárca jogutódja, a Vidékfejlesztési Minisztérium elállt, döntését április 1-jén keltezett levelében jelentette be.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Misztérium a szükséges licence specifikációt felmérte, majd a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságon keresztül beszállítót választott, így került sor a Synergonnal való 2009. március 4-i, 2009. január 1-jére visszamenőleges hatályú, a Microsoft Enterprise Agreement szerződés megújítására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére. A szerződés keretében megrendelt licenceket a Synergon leszállította, azok érvényességi ideje 2009. január 1-jétől 2011. december 31-ig szól.

A közleményben a Synergon vitatja az elállás jogszerűségét, tekintettel arra, hogy a minisztérium bejelentése a szerződés harmadik évében történt, amikor a teljes szolgáltatás és licence szállítás a minisztérium jogszerű licence használata érdekében megtörtént, azaz a Synergon 2011. februárral a 2009-2011. évi jogszerű licence használathoz a szaktárca megállapodásával összhangban minden kapcsolódó fizetési kötelmét teljesítette.

Tekintettel arra, hogy a minisztérium az első két évben a licenceket ténylegesen használta, és a már eltelt időszak licenchasználatát a tárca - úgynevezett irreverzibilis szolgáltatás lévén - nem tudja visszaszolgáltatni, az eredeti állapot fogalmilag nem állítható helyre. Mindezek miatt a Synergon, a minisztérium által egyoldalúan bejelentett visszamenőleges elállás jogszerűségét vitatja.

A minisztérium a Synergon felé 2011. április 20-ig a 2009-2011. években használt Microsoft licence-re a 2009-2010. időszak licence használati díjfizetésekből eredő kötelezettségét teljesítette.

A minisztérium további nettó 276 millió 489 ezer 038 forint összeget a szerződés szerinti teljesítés vagy az elálláskor teljesítendő kártérítési kötelezettség miatt köteles fizetni a cég szerint.

Ennek következtében a menedzsment becslése az, hogy az esetleges elállás a 2010. évi nettó eszközökre gyakorolt hatása nulla. A Synergon Informatika Nyrt. 2011. év első negyedévi eredményére a minisztérium által használt, de a 2011. évre meg nem fizetett Microsoft licence beszerzési értékével azonos értékvesztés - 225 millió 809 ezer 087 forint összegben - negatív hatással lesz.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció