Szerkezetátalakítással új piacokat nyitott meg a Dell

Több évig tartó szerkezetátalakítás, profilváltás és termékportfólió-bővítés után bizakodóan tekint a jövőbe a Dell számítástechnikai konszern - tájékoztatták csütörtökön Budapesten a Dell regionális vezetői a sajtó képviselőit.

    David Spruyt, a Dell CEE (Central Emerging Europe) regionális igazgatója elmondta, hogy az eredetileg személyi számítógépeiről ismert számítástechnikai konszern 2009-ben kezdte meg profiljának átalakítását azzal a céllal, hogy az iparág egyik vezető szereplőjévé léphessen elő a teljes vertikumot lefedő, "end-to-end" informatikai szolgáltatások nyújtásában.


    A 2010-2012-es évek a következetes, céltudatos szerkezetátalakítási munka jegyében teltek el - mondta, amelynek keretében szerves növekedéssel és akvizíciókkal a Dell adatközpontokra, szoftverfejlesztésre és informatikai szolgáltatásokkal bővítette ki tevékenységi körét.


    A regionális igazgató rámutatott, hogy a szerkezetátalakításnak köszönhetően már minden egyes üzleti terület elérte a "kritikus tömeget", ezért - utalva a Dell tulajdonosi átalakításáról a sajtóban szárnyra kapott hírekre - 2013-ban már a további növekedés finanszírozásához szükséges pénzügyi struktúra létrehozása kerül a napirendre.


    Piotr Kwiatkowski, a Dell Poland & CEE termékmenedzsere a termékportfolió átalakításáról szólva a változó vállalati beszerzési igényekre és a munkahelyek informatikai felszereltségének módosulására mutatott rá. A Dell felmérései szerint a vállalatok 78 százaléka kíván beszerezni üzleti célokra alkalmas táblagépet 2013-ban. Világszerte pedig 2016-ra 96 millióra emelkedik az üzleti célú táblagépek értékesítése. A Dell ezét már be is mutatta kifejezetten üzleti célokra kifejlesztett táblagépét.


    A Dell termékszerkezetét folyamatosan állítja át a főként lakossági vevőkörnek szánt alacsony nyereségtartalmú, viszonylag olcsó modellekről a magasabb minőségi színvonalat képviselő notesz- és táblagép modellekre. A vállalati piaci szegmensben pedig a teljes körű informatikai rendszerek szállítására és ezen belül kifejezetten az üzleti célokra kifejlesztett magas minőségű modellekre összpontosít.


    Részben a válság miatt negyedével zsugorodó magyarországi piaci környezetnek, részben pedig a termékportfolió átalakításának tulajdonítható, hogy a Dell lakossági noteszgép eladásai tavaly a harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbinak egy negyedére zuhantak - mutatott rá Dienes-Oehm Tivadar a Dell Magyarország értékesítési vezetője.


    Ez azonban - szintén a profilbővítésnek köszönhetően - nem jelenti azt, hogy a Dell rossz évet tudna maga mögött Magyarországon, hiszen újabb piaci szegmenseket nyitott meg, és jelentős kormányzati megrendeléseket kapott. Tavaly a Dell mintegy 10 százalékkal növelte értékesítési árbevételét Magyarországon - mondta Dienes-Oehm Tivadar.


    A pénzügyi, szolgáltató és ipari szektorokban a Dell mint rendszerszolgáltató erős üzleti pozíciót vívott ki. Különösen jó eredményt ért el az adatközpont szerverek szállításában, ahol az egyprocesszoros kategóriában 9,7 százalékos részesedéssel, a kétprocesszoros kategóriában pedig 36,9 százalékos részesedéssel a második legnagyobb szállító Magyarországon a Hewlett-Packard után. A kétprocesszoros szerverekből tavaly az előző évinek az ötszörösére növelte eladásait a Dell.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció